http://goodstuff.hu/2019/07/31/vir-sziget-egy-nyaralo-paradicsom-alig-nehany-oranyira-toled/

Évek óta el szerettem volna jutni ide, és, hogy végül idén sikerült, hiszem, hogy nem véletlen.

Horvátország közel van, szeretjük, és talán, ma már legalább annyira népszerű az Adria, mint a Balaton. Ez abból is adódhat, hogy alig 5-6 órányira van, már a MÁV is elvisz nagyon jó árért, és a nyaralás sem terheli meg sokkal jobban a családi kasszát, mint ha mondjuk Füredre mennél.

Persze, én a Balatont is imádom, de most beszéljünk Virről, ahol volt szerencsém egy hetet eltölteni.

Szeretnék most egy olyan praktikus cikket írni nektek, amelynek a végére remélem meggyőzlek benneteket arról, hogy miért érdemes a szigetet uticélul választani, akár a szezon végén is, de erről később.

Utazás, határ, várakozás miegymás

Ez volt az ötévesünk első hosszabb útja, így sokszor meggondoltuk, átgondoltuk az indulás időpontját. Végül úgy döntöttünk hajnali fél háromkor indulunk. Persze, a fiam volt az első aki felébredt, és viszonylag gyorsan el is aludt a kocsiban, így nem volt gond. Ötre értünk a határra, turnusváltásban (Letenye) és senki nem volt előttünk. Visszafelé hatkor indultunk, szintén Letenye felé, szintén turnusváltásban, és tíz percet vártunk.

Az autópályán lehet a díjat kártyával fizetni, mi így tettünk, mert csak kevés készpénzt vittünk magunkkal. Egyébként ezt később bántam, mert a strandokon, büfékben nem lehet kártyával fizetni, még az oly’ népszerű Toni étteremben sem, ezt ki is hagytuk pont emiatt. A boltokban, a körforgalmnál lévő pékségben, ahová reggelente jártunk, és az ott lévő Grillben viszont lehet, ahol szuper a halas tál, ajánlom.

Szállás, strandolás

Ha már a jövő évedet tervezed érdemes már most foglalni, mert július, augusztusban a sziget tele van. (Erről is mesélek később.) Mi szeretjük, ha azt kapjuk, amit várunk, így mindenképp fontos volt a magyar képviselet, és, hogy értsék az igényeinket. Az apartmannunkból nagyjából 100 métert kellett sétálni a strandig, ami egyáltalán nem volt zsúfolt, szemben más strandokkal, ahol már moccanni sem lehet.

Igen, főszezonban tele van a sziget, de nem az északi részen, és nem a végén! Lehet olyan helyeket találni, ahol senki nincs, és még delfint is láthatnak a szerencsések. Úszicipő azonban kötelező, kavicsos, köves, sziklás a víz, van tengeri sün is, ami nagyon szúr. Cserébe a víz olyan tiszta, hogy az ember napokig csak bámulja. Már egyszerű búvárszemüveggel is csodát lát az ember, akár félméteres vízben is.

Ami nagyon jó hír, hogy szeptemberben is remek az idő, aki szereti a csendesebb időszakokat, bátran foglalhat utószezonban is, akár négy-öt napra is jó lehet elszakadni otthonról.

Evés-ivás, és egyéb költségek

Mi szerencsések voltunk, mert a Dalmatapartmann csapata kiokosított szinte mindenről. A szigeten bőven van pékség, érdemes megkóstolni a Burek-et, nálunk állandó reggelivé vált. A Jadro strand közelében van fagyizó, amit ajánlok, (meglepően kevés fagyizió van, cserébe naponta jön a Family Frost, ahol lehet fagyit venni akár a ház előtt is!, szóval üzleti rés allert..), de érdemes figyelni, hogy legyen nálad kápé, mert sok helyen nem fogadják el a kártyát.

Mi többször is vacsoráztunk a körforgalomnál lévő Grill-ben, ahol a fiatal személyzet nagyon kedves, friss volt a kalamári és a zöldség, valamint isteni a Csevap! De ha otthon főznél a Tommy-ban bőven találsz alapanyagot.

A bolti árak nagyjából balatoni, budapesti árak, a péksütik 5-10 kunába kerülnek, egy pizza 50-70 kuna, egy üditő egy étteremben 10-15 kuna. Persze, ha gyerekkel mész ne lepődj meg, hogy hipp-hopp megiszik két almalevet, ami máris 30 kuna. Mivel a szigeten kincs a víz, így drága, ezzel számolj. Otthonra érdemes az ötliteres vizet megvenni, abból is mindjárt kettőt, mert el fog fogyni.

A strandnál vehetsz egyébként úszócipőt nem kell otthon beszerezned, de ha biztosra mennél akkor vedd meg a Decathlonban.

Vir, egy külön világ

Mi nagyon szerettük, hogy nem kell a sziget belsejébe bemennünk, csak ha akarunk, és az északi rész a csodálatos hegyeivel, egy kicsit zártabb, nyugodtabb.

Szerettük azt is, hogy a szállásunk két percre van a tengertől, hogy fürdőruhában lesétáltunk reggel, és senki nem volt a strandon, hogy este akár egy pohár borral is kiülhettünk a víz mellé.

Minden kéznél volt, párszáz méterre, öt percre volt a pékség, a bolt, a zöldséges, de ha bármire szükségünk volt kérdezhettünk, mert volt kitől.

A nyaralás pedig, hát… ugyebár az idegeknek is jót tesz.

Csináltam egy előtte és utána képet, hogy lássam, mennyire simulok ki a végére, szerintem a képek magukért beszélnek.

Egy biztos, mi jövőre is megyünk, de lehet, hogy idén még szeptember végén is, mert a tenger akkor megint egy másik arcát mutatja!

 

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár