https://bdpst24.hu/2020/02/07/ujabb-jarat-indul-horvatorszag-es-magyarorszag-kozott/

Ivana Herceg a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének vezetője örömmel jelentette be, hogy a két ország között tovább növekszik és erősödik a turizmus, ugyanis a Ryanair idén nyáron Zára (Zadar) és Budapest között indít járatot.

Josip Klišmanić, a zadari repülőtér igazgatójának közleményében ez áll:

Rendkívül nagy örömünkre szolgál, hogy a Ryanairrel, Európa legnagyobb fapados légitársaságával együttműködve Budapestre is kiterjeszthetjük desztinációs hálózatunkat.  
Ez lesz az első  menetrendszerű járat Magyarországra, Zadarból egyébként összesen 32 Ryanair járat üzemel. A 2020-as turisztikai szezonban a magyar vendégek július elejétől szeptember végéig hetente kétszer repülhetnek majd Budapestről Zadarba. A jövőben további járatokra számítunk az elő- és utószezonban.

Az ír diszkont-légitársaság gépei júliustól, hetente kétszer repülnek majd az útvonalon, a Ryanair nyári menetrendjének részeként. A légitársaság közlése szerint a járat egészen szeptemberig foglalható budapesti indulással.
Novemberben a LOT jelentette be, hogy Budapestről közvetlen járatot indít egy másik horvát városba, Dubrovnikba, június 7-től (vasárnaponként).

A két járatnyitással a két horvát tengerparti város elérhetősége így jelentőse egyszerűsödik a magyar utazók számára.

forrás: turizmus.com
kép forrása: Ivo Biočina/CNTB