https://turizmus.com/utazas-kozlekedes/sporolosan-utazunk-es-nem-mindig-kotunk-biztositast-1164705

 

2019-ben a külföldi nyaralást tervezők csaknem harmada Horvátországot célozza meg, de más dél-európai, tengerparttal rendelkező országok és Ausztria is a népszerű úti célok között lesznek – derül ki egy országos kutatásból.

A Groupama Biztosító az iskolai vakáció beköszöntének apropóján egy reprezentatív, 1000 fő megkérdezésével zajló országos kutatásban felmérte, hogy a magyarok milyen gyakran és mennyi időre látogatnak külföldre turistaként.

 

Tízből hárman minden évben utaznak külföldre

Mint kiderült, a magyarok közel kétharmada – legalább néhány évente – szokott külföldre utazni, ezen belül 31 százalék minden évben megfordul szabadidős céllal egy másik országban. Sokan vannak azok is, akik néhány évente jutnak el általában pár napos külföldi utazásra – minden negyedik megkérdezett mondta el ezt magáról.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy jelentős azok száma is, akik évente többször is átlépik az országhatárt. A megkérdezettek 27%-a jelezte, hogy évente egy-két alkalommal, vagy akár többször is elutazik turistaként egy másik országba.

 

Nyáron az utazók több mint fele választ tengerparti országot

Az utazásokból sokat időzítenek a nyári hónapokra: a megkérdezettek 42 százaléka tervez idén a meleg évszakokban külföldi nyaralást. Körükben változatlanul a legnépszerűbb úti cél Horvátország 27%-kal, de további 30%szintén valamelyik tengerrel rendelkező mediterrán országba, pl. Olaszországba (12%) vagy Görögországba (8%) tart.

Ausztria is változatlanul népszerű, a magyarok 15%-a utazik ide, ugyanakkor minden ötödik honfitársunk még nem döntötte el június elején, merre veszi az irányt.

Külföldön is odafigyelünk a költéseinkre

A magyarok takarékosan utaznak: 61%-uk a külföldi utazásukra szánt éves keretösszeget igyekszik személyenként 100 ezer forint alatt tartani. Közel 20%-uk 100 és 300 ezer forint közötti összeget szán évente külföldi kikapcsolódásra, e fölötti összeget már jóval kevesebben (8%) adnak ki az év során, és érdekesség, hogy a turisták mindössze 3%-a költ évente félmillió forint fölött.

A biztonságon nem érdemes spórolni

A kutatás eredményei szerint a magyar turisták 58%-a utazik jellemzően biztosítással, amikor külföldre megy, igaz, harmaduk valamilyen bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással, melynek fedezete nem minden esetbe elegendő.

Mindössze az utazók 17%-a mondta azt, hogy mindig, minden körülmények között köt külön utasbiztosítást, míg a válaszadók 14%-a például csak hosszabb, távolabbi út esetén teszi ezt meg.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár