AZ ELSŐ SZÁMÚ CÉLPONT TOVÁBBRA IS HORVÁTORSZÁG, MAJD A SORBAN OLASZORSZÁG KÖVETKEZIK
A magyarok majdnem fele tervezi, hogy a nyáron külföldön pihen. A többség 100 ezer forintnál kevesebbet szán rá. A közeli autós, tengerparti úti célok a legnépszerűbbek. Egyre több nyugdíjas utazik. A repülőjegyek árának csökkenése, a jövedelmek emelkedése szélesítette a lehetőségek körét.
A bőnyi Felker Zoltánné nyár végén Szlovéniába utazik. Mióta nyugdíjas, minden évben igyekszik eljutni külföldre. „Korábban három műszakban dolgoztam, nem volt időm ilyesmire” – mondta lapunk rendszeres olvasója.

Tíz év alatt negyedével nőtt a külföldi nyaralások száma a magyarok között, áll a Groupama Biztosító lapunknak küldött, 1000 ember megkérdezésén alapuló felmérésében. A magyarok több mint fele, 61 százaléka külföldi utazását 100 ezer forintnál kevesebből szeretné megúszni; az utazni vágyók majdnem húsz százaléka 100 és 300 ezer forintot szán nyaralására. Nyolc százalék 300 ezer forint felett tervez költeni, míg 3 százaléknak félmillió forintnál többe kerül a nyaralása.

Tavaly a KSH adatai szerint a magyar turisták átlagosan 5,6 napot töltöttek külföldön, és naponta 16.900 forintot költöttek el. Pár napos külföldi útra évente eljut a megkérdezettek negyede. Nyáron majdnem az emberek fele tervez valamilyen külföldi nyaralást, pontosan 42 százalék. Az első számú célpont továbbra is Horvátország (27 százalék), majd következik Olaszország (12 százalék) és Görögország (8 százalék). Az utazók 60 százaléka tengerpartra indul ezen a nyáron is. A vízparttal nem rendelkező Ausztria szintén népszerű (5 százalék). Görögország a fiatalok és a nők körében kedvelt, majdnem kétszer annyi nő készül oda, mint férfi.

A magyar alapvetően továbbra is autós nemzet, a megkérdezettek 39 százaléka ezt az utazási módot választja, ha külföldre megy, míg a busszal vagy vonattal utazók aránya csupán 21 százalék. Az utazók harmada repül, méghozzá leginkább a 36–50-es korosztály tagjai. „A hozzánk betérők számának növekedéséből úgy látjuk, hogy évek óta egyre többen utaznak” – nyilatkozta a Kisalföldnek Micsinai János, a győri székhelyű ÉTK Print utazási iroda vezetője. – Ez köszönhető például a repülőjegyárak csökkenésének, a jövedelmi viszonyok javulásának.” Sokan utaznak, nem emelne ki egy korosztályt sem: most éppen egy 88 éves néni utazik irodájukkal. A nyugdíjasok leginkább körútra, társasútra mennek szívesen. Az irodavezető az autós célok között örök slágerként Horvátországot, Olaszországot, Montenegrót, Szlovéniát említi. De sokan keresik az újdonságokat is, most éppen a Peloponnészoszi-félszigetre indul új charterjárat, illetve Albánia friss desztináció. Azt is elmondta, hogy a megyei utazási irodák is megérzik, ha egy népszerű üdülőhelyen terrorakció történik. Onnét bizony egy időre eltűnnek a turisták.

KA: A bőnyi Felker Zoltánné tavaly Erdélyben volt társasúton, nagyon élvezte. A szervezett nyaralást részesíti előnyben.

null

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár