https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/oskokorszaki-barlangrajzokra-bukkantak-horvatorszagban/

Egy régi legendáról híres barlangban találták meg az értékes régészeti leleteket.

Az őskőkorszakból származó, 30 ezer éves barlangrajzokra bukkantak régészek az Isztriai félszigeten, a Limi-csatorna fjordszerű öblének egyik oldalán található Romuald-barlangban – közölte a helyi média csütörtökön.

Darko Komso, a pulai archeológiai múzeum munkatársa elmondta:

ez az első ilyen lelet Horvátországban, és a második a Balkánon. Hasonló rajzokat eddig csak Franciaországban és Spanyolországban fedeztek fel.

Az első rajzra 2010-ben lett figyelmes a horvát archeológus, de csak hét évvel később jött létre egy nemzetközi tudóscsoport, amely megállapította az ősi alkotások korát. Az isztriai felfedezésről szóló tanulmány szerdán jelent meg az Antiquity című brit tudományos folyóiratban.

Bár a rajzok alig kivehetőek, azokat vörös okker festékkel festették a barlang falára.

Negyvennégy helyen fedeztek fel körvonalakat, amelyek bölényeket, zergéket és emberi alakokat ábrázolnak, valamint háromszögeket, amelyek nemiségre utalhattak. Egyes helyeken csak festékmaradványok vannak, pacák, alakzat nélkül, valószínűleg letörték a cseppköveket a barlangban és a törések helyét bemázolták vörös festékkel, valamilyen rituálé folytán

– magyarázta a régész.

Komso szerint a barlangban nem élhetett sok ember, inkább kultuszhelyként szolgált. A Limi-csatornát mára elárasztotta a tenger, de abban az időben ez a terület egy folyóvölgy volt, tele vadállattal, amelyekre az ősember vadászott – magyarázta.

A barlang, amelyet most lezártak a látogatók előtt, egy régi legendáról híres:

itt élt remete életet Szent Romuald Benedek-rendi szerzetes, akinek a nevéhez számos csodatétel fűződik. A barlang 105 méter hosszú, és a hiedelmek szerint a neandervölgyi emberek életéből fennmaradt maradványokat rejt, ezért számos régész kutatott már ott, hogy értékes leletre bukkanjon.

A pulai szakember hozzátette: amint megtették a megfelelő lépéseket a terület védelmére, azon fognak dolgozni, hogy a nagyközönség számára is bemutassák azt a gazdagságot, amelyet a barlang őriz.

 

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár