https://www.hirado.hu/kulfold/kulgazdasag/cikk/2019/09/10
Az első nyolc hónapban 5 százalékkal nőtt a turisták és 2 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap.
A horvát turisztikai minisztérium által indított eVisitor rendszer adatai alapján augusztus végéig 16,7 millió belföldi és külföldi vendég összesen 79,1 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ami 800 ezer turistával és 1,6 millió vendégéjszakával több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Gari Cappelli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott, a turisták számának növekedése mellett különösen jó hír Horvátország számára, hogy a turizmusból származó bevételek is bővültek, és elérték a 20,6 milliárd kunát (876 milliárd forint), ami 1,6 milliárd kunával (68 milliárd forint) több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyományosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye következik a listán.
A legtöbb vendégéjszakát a németek (17 millió) töltötték el, őket a szlovénok (9,5 millió) és az osztrákok (6,3 millió) követték. A top tíz országban – ahonnét a legtöbben látogattak Horvátországba – vannak továbbá (sorrendben) a lengyelek, az olaszok, a csehek, a britek, a magyarok, a szlovákok és a hollandok. Közülük csak a lengyelek és a csehek töltöttek 4, illetve 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát Horvátországban, mint tavaly az első 8 hónapban, a többi országból nőtt a turisták száma.
Idén újabb rekordot döntöttek a Horvátországba utazó magyarok is. Az idei első 8 hónapban több mint 566 ezer magyar turista kereste fel az adriai államot, számuk 3,2 százalékkal haladja meg a 2018-as hasonló időszak adatát. A vendégéjszakák száma augusztus utolsó napján 2 százalékkal növekedve meghaladta a 2,944 milliót.