https://turizmus.com/utazas-kozlekedes/napi-negy-buszjarat-mostantol-belgradba-1166710

Októbertől megduplázta Budapestről Belgrádba közlekedő buszjáratainak számát a Flixbus.

A FlixBus októbertől naponta négy alkalommal biztosít távolsági buszos összeköttetést a két főváros között, ez a korábbi kapacitás kétszerese.

Az utasok három nappali és egy éjszakai járat közül választhatnak, melyek menetideje 6 óra. A bővítés az Újvidékkel való összeköttetést is érinti, ide 4 óra 45 perc alatt érnek a zöld buszok – tájékoztatott a társaság.

Budapestről a távolsági busz jelenleg a leggyorsabb menetrend szerinti közösségi közlekedési lehetőség mindkét szerbiai városba.

„Újvidék és Belgrád távolságukból adódóan ideális elemei a Budapestet a környező országokkal összekötő regionális hálózatunknak. A távolsági busz menetidejének köszönhetően olcsó és kényelmes alternatívája lehet a személyautónak is az útvonalon. A mostani kapacitásbővítéssel még rugalmasabbá vált az ajánlatunk, amitől azt várjuk, hogy mind az üzleti, mind a rekreációs céllal Szerbiába utazók között nő azoknak a száma, akik a FlixBus mellett döntenek a szennyezőbb egyéni közlekedés helyett” – mondta el Arany László, regionális ügyvezető igazgató.

A FlixBus magyarországi jelenlétének elmúlt három évében erős összeköttetést alakított ki a környező fővárosokkal, rugalmas indulási lehetőséget biztosítva számos útvonalon. Bécsbe jelenleg minden nap több mint 20 indulási időpont közül választhatnak az utasok, Prágába és Pozsonyba akár 10, illetve 11 lehetőség is elérhető, Zágrábba októberben a forgalmasabb napokon akár napi 8, Ljubljanába pedig Belgrádhoz hasonlóan napi 4 FlixBus-járat közlekedik.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár