https://www.origo.hu/auto/20190725-nagy-valtozas-brutalis-birsagot-kaphatnak-a-magyar-autosok-horvatorszagban.html

Óriási bírságokra számíthat az, aki a jövőben megszegi a közúti közlekedés szabályait Horvátországban.

A horvát parlament szigorúbb rendelkezéseket fogadott el a nagyobb kockázatú közlekedési szabályszegések elkövetése esetén – írta a Baleset-megelozes.hu.

 

A kiemelt, legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekmények esetében az eddigi 10 000 kuna (440 ezer forint) bírságot 20 000 kunára (880 ezer forint), míg a korábbi 5000 kuna (220 ezer forint) bírságot 15 000 kunára (660 ezer forint) emelték.  

A legmagasabb összegű bírságok olyan közlekedési szabályszegésekre vonatkoznak, mint például az autópályán menetiránnyal szemben való közlekedés, a megengedett sebesség túllépése legalább 50 km/h-val, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés (amennyiben a cselekmény során más eredmény – például veszélyhelyzet, közúti baleset – nem következik be), továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása.

Ugyancsak kiemelt bírságra számíthat az, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezet.