https://www.penzcentrum.hu/utazas/kulfoldi-nyaralas-alomaron-ezek-a-legolcsobb-uti-celok-2019-ben.1080467.html

Egyre több magyar utazik külföldre évről évre, az elmúlt bő tíz év alatt negyedével nőtt a határainkon túlra irányuló utazások száma. Bár még mindig a belföldi úti célok a legnépszerűbbek, a külföldre is utazók száma idén is növekedett: egy friss kutatából az derült ki, hogy a magyarok 27 százaléka évente egy-két alkalommal, vagy akár többször is elutazik turistaként egy másik országba. Mivel aki nem utazik, az elsődlegesen a pénzhiány miatt nem megy nyaralni, és aki üdül, annak az úti cél választásában is kardinális szerepe van annak, hogy milyen drága az adott nyaralási célpont, a Pénzcentrum összeszedte a világ legolcsóbb úti céljait. Azt is megmutatjuk, hogy az egyes helyeken mennyibe kerül egy csésze kávé, egy ebéd, vagy akár egy flakon naptej a helyi hiperben.

A kutatásból kiderült, a magyarok takarékosan utaznak: 61 százalékuk a külföldi utazásukra szánt éves keretösszeget igyekszik személyenként 100 ezer forint alatt tartani. Közel 20 százalékuk 100 és 300 ezer forint közötti összeget szán évente külföldi kikapcsolódásra, e fölötti összeget már jóval kevesebben (8 százalék) adnak ki az év során, és érdekesség, hogy a turisták mindössze 3 százaléka költ évente félmillió forint fölött – derült ki egy friss kutatásból. Sokan évekig spórolnak, mire elegendő tőkét gyűjtenek a nyaralásra, és rengeteg ember számára a nyaralás csak álom marad. Pedig ennek nem kell így lennie: rengeteg hely van a világban, amely sokkal olcsóbb, de legalább annyira fantasztikus nyaralási helyszín, mint a közkedvelt, de drága vetélytársaik.

A sorrend megállapításához az országos és regionális idegenforgalmi adatok, utazásszervezők tájékoztatásai és a Worldwide Holiday Costs Barometer (Világméretű Nyaralási Költség Barométer) közlése alapján összehasonlításra kerülő nyolc költség a következő volt: háromfogásos vacsora, egy csésze kávé, egy pohár bor és egy üveg sör a helyi kocsmában, egy 1,5 literes ásványvíz, egy üveg/doboz Coca-Cola/Pepsi, valamint egy flakon naptej, és egy flakon rovarriasztó a helyi áruházban. A végösszegekből az Insider felállított egy rangsort, amely megmutatja, hogy mely helyeken a legolcsóbb nyaralni. (Viszont ez az odautazás költségét nem tartalmazza.)

Összehasonlításként ugyanabból a forrásból származó adatok alapján 820 forint egy kávé egy kávézóban, egy üveg sör szintén, egy kóla 710 forintba kerül, egy pohár – 1,75 dl – bor 1500 forint, egy 1,5 literes ásványvíz 160 forint, egy háromfogásos vacsora és egy üveggel a ház borából 21 730 forintba kerülnek. A naptej 2185 forint, a rovarriasztó 1965 forint – ebből is láthatjuk, hogy a turistáknak szóló árakat és nem pedig a lehető legolcsóbbakat vették figyelembe.

18. Pinang, Malajzia

≈ 31200 forint (107,89 dollár)

Malajzia nyugati partjainál, az Indiai-óceánon fekvő sziget, melyet az ország gasztronómiai fővárosának tekintenek. Akit az utazásai során elsősorban a helyi ízek felfedézese motivál, érdemes ellátogatnia a helyre.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 1000 forint (3,47 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1975 forint (6,83 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 510 forint (1,77 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 2200 forint (7,6 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 220 forint (0,76 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 4300 forint (14,87 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 870 forint (3,01 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 20120 forint (69,58 dollár)

17. Phuket, Thaiföld

≈ 29810 (103,11 dollár)

Az ország legnagyobb szigete, mely a nyugati partoknál fekszik Bangkoktól 870 kilométerre. Ma a bevételei fő részét az idegenforgalom jelenti, így igyekeznek a turisták minden igényét kielégíteni. Aki kedveli a nyüzsgő strandokat, gyönyörű sziklás partvidékeket, ázsiai piacokat, ideális úticél lehet Phuket.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 560 forint (1,94 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 700 forint (2,42 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 330 forint (1,14 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1685 forint (5,82 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 190 forint (0,65 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 1730 forint (5,98 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 940 forint (3,24 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 23680 forint (81,92 dollár)

16. Porec, Horvátország

≈ 29030 forint (100,42 dollár)

Isztria legszebb strandjai között szerepel a Plava i Zelena Laguna, Porec strandja, de a város minden fürdőhelyén kristálytiszta tengervíz fogadja a látogatókat. Akik tengerhez vágynak, de nem szeretnének messze utazni, és nincsenek túlzottan eleresztve sem, azoknak ideális nyaralóhely lehet Porec.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 520 forint (1,79 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 845 forint (2,92 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 940 forint (3,25 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1315 forint (4,55 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 280 forint (0,97 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2810 forint (9,73 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1875 forint (6,48 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 20450 forint (70,73 dollár)

15. Rodney Bay, St. Lucia

≈ 28930 forint (100.07 dollár)

St. Lucia független szigetország Kis-Antillákon, amelynek csodás klímája lehetővé teszi, hogy egész évben odacsábítja a turistákat. A barátságos helyiek, a dzsungel és a Karib-tenger látványa biztosan megszerettetik a szigetet az ide utazókkal.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 790 forint (2,74 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 680 forint (2,35 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 420 forint (1,46 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1750 forint (6,06 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 655 forint (2,26 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2600 forint (9 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1160 forint (4,01 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 20870 forint (72,19 dollár)

14. Orlando, Egyesült Államok

≈ 27260 forint (94,34 dollár)

Évente több mint 50 millió turista látogat Orlandóba, amely így az USA legnagyobb látogatottságú állama. Hogy miért lehet ez így, annak sok összetevője van, de ezek közül talán a legfontosabb: a Disney World.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 550 forint (1,89 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1445 forint (5 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 720 forint (2,49 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1730 forint (6 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 515 forint (1,79 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2310 forint (8 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1445 forint (5 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 18540 forint (64,17 dollár)

13. Cancún, Mexikó

≈ 26715 forint (92,44 dollár)

Világszerte ismert turistacélpont, a Riviera Maya elnevezésű turistaövezet központja. Gyakorlatilag ami Mallorca és Ibiza a Földközi-tengeren, azt jelenti Kanada és az USA számára Cancún, igazi buliközpont.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 690 forint (2,39 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 805 forint (2,79 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 655 forint (2,26 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1420 forint (4,91 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 200 forint (0,69 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2455 forint (8,5 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1160 forint (4,01 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 19330 forint (66,89 dollár)

12. Sliema, Málta

≈ 25790 forint (89,22 dollár)

Sliema tökéletes kiindulópontja lehet Málta felfedezésének, mert minden turistalátványosság könnyen megközelíthető innen és egyszerre kozmopolita hely, de nagyon máltai is. A sziget egészen egyedi hangulatú városa.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 580 forint (2,01 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 830 forint (2,87 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 665 forint (2,30 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1310 forint (4,54 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 220 forint (0,76 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 4360 forint (15,08 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1190 forint (4,12 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 16625 forint (57,53 dollár)

11. Hoi An, Vietnám

≈ 25100 forint (88,87 dollár)

Hoi An egy mesés kisváros, melynek hangulatát nagyban meghatározza, hogy rengeteg országból érkeztek ide kereskedők évszázadokon át. Főként a kínai pagodák, lakóházak építészetén figyelhető meg ez a hatás. Azóta a hely erősen elturistásodott, fő különlegességét varrodái adják, ahol akár egy nap alatt varázsolnak nekünk a kiválasztott anyagból olyan szabású ruhát, amilyet csak szeretnénk.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 680 forint (2,35 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 955 forint (3,30 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 680 forint (2,35 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1910 forint (6,60 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 205 forint (0,71 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 1630 forint (5,65 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 680 forint (2,35 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 18370 forint (63,56 dollár)

10. Bali, Indonézia

≈ 25100 forint (86,84 dollár)

Az egzotikus utazások kedvelői számára valószínűleg nem kell bemutatni Balit, hiszen tipikus bakancslistás desztinációnak számít. Az indonéz szigetnek elsősorban a helyiek kedvessége, a csodálatos rizsföldek, romantikus tájai teszik vonzóvá, ezért a romantikus és egzotikus úti célt kereső párok körében a legnépszerűbb.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 650 forint (2,24 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 690 forint (2,39 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 430 forint (1,49 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1505 forint (5,21 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 175 forint (0,60 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 3980 forint (13,76 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 2300 forint (7,96 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 15380 forint (53,19 dollár)

9. Páfosz, Ciprus

≈ 23530 forint (81,42 dollár)

A szigetország negyedik legnagyobb városa, mely az UNESCO kulturális örökségrésze. A turisták legkedveltebb helyei a Kato Pafos kikötő- és várrésze, és a Coral Bay, a gyönyörű tengerpart is sok turistát vonz. A mitológia szerint Aphrodité, a szerelem istennője is itt bukkant elő a habokból.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 965 forint (3,34 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 830 forint (2,87 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 635 forint (2,19 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 895 forint (3,10 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 90 forint (0,31 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2365 forint (8,18 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1720 forint (5,96 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 16035 forint (54,47 dollár)

8. Prague, Czech Republic

≈ 20540 forint (71,07 dollár)

Prágát a legtöbb magyarnak nem kell bemutatni, Európában is a legkedveltebb desztinációk közé tartozik. Ideális helyszíne lehet a cseh gasztronómia felfedezését és városnézést célul kitűző nyaralásnak.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 830 forint (2,87 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 490 forint (1,70 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 665 forint (2,30 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 735 forint (2,54 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 190 forint (0,65 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2500 forint (8,66 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 2025 forint (7,01 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 13105 forint (45,34 dollár)

7. Mombasa, Kenya

≈ 20170 forint (69,80 dollár)

Kenya második legnagyobb városa, az Indiai-óceán parti turizmus központja. Az óváros, a nagypiac és a természeti adottságot elég látnivalót és izgalmat szolgáltatnak a nyaralók számára, így nem is csoda, hogy a gazdaság legfontosabb ágazata mára a turizmus lett.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 450 forint (1,56 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 750 forint (2,60 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 450 forint (1,56 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1500 forint (5,2 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 210 forint (0,72 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 3605 forint (12,48 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 270 forint (0,94 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 12920 forint (44,74 dollár)

6. Tokió, Japán

≈ 20050 forint (69,40 dollár)

Aki egyszer tervezi, hogy meglátogatja Japánt, annak semmiképp sem szabad kihagynia a fővárost, Tokiót. Míg egyeseket a metropolisz világa vonz, mások a megszámlálhatatlan szentély és templom, a csodás kertek és parkok, illetve a kulturális intézmények miatt keresik fel a japán fővárost.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 565 forint (1,96 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 275 forint (0,95 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 245 forint (0,85 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 275 forint (0,95 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 420 forint (1,45 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 1680 forint (5,81 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1060 forint (3,66 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 15535 forint (53,77 dollár)

5. Costa del Sol, Spanyolország

≈ 19525 forint (67,62 dollár)

A partvonal az egyik legkedveltebb spanyol desztináció, egymást érik a települések, amelyek nyáron tömve vannak turistákkal. A tenger viszonylag hideg, azonban még az őszi hónapokban is kellemes nyári idő van, így kiváló célpont lehet last minute nyaralásokhoz.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 430 forint (1,49 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 665 forint (2,30 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 395 forint (1,37 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 665 forint (2,30 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 130 forint (0,44 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 1825 forint (6,32 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1160 forint (4,02 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 14260 forint (49,38 dollár)

4. Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság

≈ 18130 forint (62,78 dollár)

Turisztikai szempontból kiemelkedő régió Fokföld, központja pedig abszolút európai színvonalú világváros, kellemes időjárással és gyönyörű fekvéssel. Aki változatosságra, különleges látnivalókra vágyik, de nem hagyná ki a színvonalas tengerpartokat sem a nyaralás alatt, annak ideális úti cél lehet.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 415 forint (1,44 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 520 forint (1,79 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 370 forint (1,29 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1035 forint (3,59 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 270 forint (0,94 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2485 forint (8,60 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1240 forint (4,30 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 11795 forint (40,83 dollár)

3. Algarve, Portugália

≈ 18080 forint (62,61 dollár)

A legmenőbb portugál partszakasz található a városhoz közel, rengeteg öböl és strand várja a tenger szerelmeseit. Pont emiatt viszont hatalmas nyüzsgésre lehet számítani, de csak a főszezonban. Könnyen megközelíthetők innen a népszerű portugál városok is, mint Tavira, Faro és Lagosz.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 230 forint (0,80 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 365 forint (1,26 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 430 forint (1,49 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 415 forint (1,44 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 165 forint (0,57 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 1160 forint (4,01 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 1920 forint (6,65 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 13400 forint (46,39 dollár)

2. Marmaris, Törökország

≈ 16325 forint (56,52 dollár)

A török riviéra népszerű turistacélpontja, éghajlata, strandjai teszik vonzóvá.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 345 forint (1,20 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 870 forint (3,01 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 290 forint (1 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 1040 forint (3,61 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 60 forint (0,20 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 2250 forint (7,80 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 520 forint (1,79 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 10950 forint (37,91 dollár)

1. Napospart, Bulgária

≈ 12995 forint (45,01 dollár)

A nyugalomra vágyóknak nem ajánlott a bolgár tengerpart, de idális a bulikat, nyüzsgést kedvelőknek, illetve a kisgyermekes családoknak. Az izgalmak, szórakozás terén óriási a választék, ezen a parton biztosan nem fogunk unatkozni. Sokakat a gyönyörű naplemente vonz ide vissza évről évre, és természetesen az is szempont a legtöbbek számára, hogy viszonylag olcsón meg lehet úszni itt a nyaralást.

  • Egy csésze kávé a helyi kávézóban ≈ 265 forint (0,92 dollár)
  • Egy üveg sör a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 215 forint (0,74 dollár)
  • Egy üveg vagy doboz Coca-Cola/Pepsi ≈ 265 forint (0,92 dollár)
  • Egy pohár bor (1,75 dl) a helyi kávézóban, kocsmában ≈ 445 forint (1,54 dollár)
  • 1,5 literes ásványvíz a szupermarketben ≈ 140 forint (0,49 dollár)
  • Naptej a szupermarketben ≈ 885 forint (3,06 dollár)
  • Rovarriasztó a szupermarketben ≈ 885 forint (3,06 dollár)
  • Háromfogásos vacsora (mely tartalmaz egy üveggel a ház borából) ≈ 9895 forint (34,28 dollár)

 

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár