https://webradio.hu/hirek/kulfold/husz-szazalekkal-is-olcsobban-lehet-iden-nyaralni-a-horvat-tengerparton

Húsz, de akár harminc százalékkal is olcsóbban lehet szállást találni a horvát tengerparton az idei főszezonban, mint tavaly – írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn a horvát turisztikai egyesületek (HUT) legújabb adataira hivatkozva.

Az árengedmények főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra is vonatkoznak, de három és négy csillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban – olvasható az újságban.

Ennek oka a lap szerint, hogy 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és bár a kínálat nőtt, a kereslet a tavalyi szinten maradt.

Boris Zgomba, a horvát utazási irodák egyesületének elnöke elmondta: a magasabb kategóriás szálláshelyek az idén is elkeltek, vannak olyan városok, ahol tovább nőtt a turisták száma, ilyen Split környéke vagy Dubrovnik, a probléma azokkal van, akik újak a piacon, valamint, akik nem fektettek be, nem rugalmasak és nem növelték a szolgáltatások minősét. Az igények egyre nagyobbak, vannak, akik nem szombattól szombatig akarják eltölteni a szabadságukat, ahogy azt a horvát szállásadók meghatározzák, és olyanok is akadnak, akik a privát szállásokon is szállodai ellátást igényelnek, mint például a napi takarítás vagy a reggeli – hangsúlyozta.

A turizmusban dolgozók felróják a kormánynak, hogy a magas adók miatt – amely a turizmus-vendéglátásban is 25 százalék -, nem versenyképesek a mediterrán piacon. Úgy vélik: nincs előre kidolgozott stratégia az idegenforgalmat illetően, óriási a munkaerőhiány, és az ágazat magára van hagyva.

Eközben Gari Cappelli turisztikai miniszter elégedett az idegenforgalmi szezonnal. Az N1 horvát hírcsatorna egyik műsorában arról beszélt: az első hat hónapban két százalékkal több turista érkezett Horvátországba, mint 2018-ban, és szerinte az előfoglalások is a terv szerint haladnak. Az elmúlt fél évben 6,5 millió turista látogatott az országba, akik 26 millió vendégéjszakát töltöttek el.

A szakmai szervezet, a HUT mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy májusban a rossz időjárás miatt volt kevesebb vendég, de júniusban is 3-7 százalékkal kevesebben foglaltak szállást az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kiemelték, hogy némi erőfeszítésre, erősebb marketingre és a kínálatok korrigálására lesz szükség, hogy hozzák a tavalyi számokat.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár