https://charternaplo.blog.hu/2019/10/16/az_adria_gyongyszemei

Horvátország és Montenegró part menti részeinek felfedezésére még mindig egy vitorlás vagy motoros jacht a leginkább megfelelő jármű, mely éjszaka szállodaként, nappal közlekedési eszközként szolgál. Megszámlálhatatlanul sok a látni- és kipróbálni való, a régió a sokadik látogatásod alkalmával is tud neked újat mutatni.

Porto Montenegro

Tíz évvel ezelőttig csak egy fantazmagória volt, mára viszont annyira valóságossá vált, hogy sokan őt ismerik meg először az országból. Kiemelkedően magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt, de nem csak a szuperjachttal érkezők számára, közelében pedig nemzetközi repülőtér működik, így igazán nemzetközi látogatóközönség gyűlik össze benne és a környékén.

Kotori-öböl

Történeti emlékek, természeti látnivalók, az álmoskás Perast, a pezsgő Kotor, az alpesi tavakat idéző környezet. Ha Montenegróban jársz, kihagyhatatlan. Maga az ország is szépen fejlődik, egyre vonzóbb a hajós turizmus számára, köszönhetően például Portonovi és Luštica új kikötőinek. Még az is lehet, hogy a szokásos egy hetes charter nem lesz elég mindent bejárni.

Dubrovnik

Jelenleg az Adria keleti partjának legfelkapottabb úti célja, csak arra ügyelj, hogy ne akkor járd be, amikor üt a forróság.

Pelješac-félsziget

Ahhoz képest, hogy mekkora terület, és hogy évszázadok óta híres szőlőjéről és osztrigájáról, még mindig kevés szó esik róla. Aminek megvan az az előnye, hogy elkerüli a tömeg. Kikötőből kevesebb, hangulatos (és védett) öbölből annál több van mindkét oldalán, lesz hol megállnod éjszakára vagy a borkóstolók idejére.

Korčula

Néha „kis Dubrovnik” névvel illetik, máskor úgy írják le, mint „a békésebbik Hvar”, mi azonban nem látjuk értelmét az efféle méricskélésnek, mert önmagában is megállja a helyét. Építészeti emlékei szépen állapotban őrződtek meg, múzeuma segítségével és az utcáit járva megismerhető Dalmácia déli részének történelme. A környező kis szigeteknek köszönhetően is népszerű a hajósok körében, mert még a legcudarabb időben és a legfőszezonibb főszezonban is mindig akad „még egy hely”, ahol horgonyt vethetsz.

Hvar

Az Adria hercege, a reneszánsz ékkő, a mozgalmas kikötővel bíró, festői város. Népszerű, talán túlságosan is, szerencsére a közelben fekvő Pokol-szigetek öbleiben el tudsz bújni a zajlás elől, ha szeretnél.

Split

Parti sétánya üdítő változáson ment át az elmúlt években, felújították, megszépítették. Így már messze nem olyan lehangoló az ACI Marinából besétálni a városba, és megnézni – például – Dokleciánusz császár ezerhétszáz éve ott álló palotáját.

Šibenik és Skradin

Horvátország talán legszebb nemzeti parkja, a Krka Nemzeti Park felé haladva Šibenik erődjei tűnnek fel, majd maradnak el a parton (bár azok is megérnek egy látogatást), majd a kanyonban felfelé kanyarogva először a Prokljansko-tavon, majd az autópálya alatt mész át, hogy végül megérkezz Skradinba. Mindenképp menj fel legalább az alsó vízesésig (erre a célra szolgálnak a városkából induló turistahajók), és merítkezz meg az édesvízben.

Kornati Nemzeti Park

A teremtés utolsó napján Isten meg akarta koronázni a saját munkáját, ezért könnyekből, csillagokból és finom leheletből megalkotta a Kornati-szigeteket – George Bernard Shaw.

Zadar

Két fő pozitívum vele kapcsolatban:

  • nem pusztán egy ronda és lelketlen kikötő, ahonnan minél előbb távozni akarsz, amint átvetted a hajód
  • sokfelé indulhatsz onnan.

Lošinj

Čikat öblében – nagy csendben – sokcsillagos szolgáltatási központ alakult ki, ezért, ha kényeztetésre vágysz két vitorlázás között, mindenképp keresd fel.

Brijuni

Egy időben Tito kedvenc nyaralója volt, ma pedig szafaripark és egy csendes, csillogástól mentes sziget. Földjén temérdek állam- és kormányfő, valamint híresség fordult meg.

Rovinj

Az Isztria egyes számú látnivalója, ahol idén tavaszra megújult a kikötő is, illővé lett a városhoz és a huszonegyedik századhoz.