https://roadster.hu/plitvicei-tavak/

Budapesttől számítva mindössze öt órán át kell nyomnunk a pedált, hogy elérjük Európa egyik legszebb természeti képződményét. A hozzáértők szerint nyáron a legszebb, de akkor sem kell megkezdenünk az aggódást, ha a téli pillanatait sikerül elkapnunk. Összesen tizenhat türkizkék színű tó, kellemes hűvöset nyújtó árnyas fák, és kilencvenkét csobogó vízesés a Plitvicei-tavak ajánlata.

Horvátországban járunk, Karlovactól hetvenöt kilométerre délre. Itt találkozik a Kis-Kapela és a Pljesivica hegyvonulata több kisebb folyócskával egyetemben, melyek egységes tórendszert létrehozva alkotják a lépcsőzetesen elhelyezkedő Plitvicei-tavakat.

Ide tartozik az 1949-ben alapított, harminc évvel később az UNESCO Világöröksége alá került Plitvicei-tavak Nemzeti Park a maga kétszáz négyzetkilométernyi területével.

Tizenhat nagyobb és két kisebb tava között kilencvenkét vízesés jelenti a kapcsolatot. A felső és az alsó tavakat a Fehér folyó (Bijela rijeka), valamint a Fekete folyó (Crna rijeka) táplálja a dolomit és mészkő egyvelegéből felépülő hegyekkel együtt – a víz erejének hála tehát a terület napjainkban is formálódik.

Nehéz lenne egy dolgot kiemelni a temérdek csodálatos látnivaló közül, de ha a CNN szerint ide kell elutaznunk, hogy lássuk a világ harmadik legszebb vízesését, akkor hihetünk nekik.

A tényleg pompázatos zuhatagok mellett a mohával benőtt sziklák, a karsztbarlangok és a tavakban megbújó vízililomok együttesen olyan áll-leesős természeti élményt kínálnak, hogy minimum egy teljes napi ott tartózkodást megérdemelnek.

Edzettségi állapotunktól függően több túraútvonal közül választhatunk az egészen rövid, három és fél kilométerestől a gyakorlott gyaloglóknak ajánlott tizennyolc kilométeres etapig. A szakaszok kiválóan megépített turistautakon és a tavak felett kialakított biztonságos fajárdákon át vezetnek számos pihenőhellyel beiktatva, mint ahogy a park területén több étterembe is beülhetünk.
Nem szükséges diplomás turisztikai szakembernek lennünk ahhoz, hogy tisztában legyünk vele: legtöbben a horvátországi nyaralásukkal összehangolva járják be a tavat, tehát főszezonban komoly zsúfoltságra kell számítani.
Éppen ezért a nagyobb vízhozamot generáló tavaszi időszakot érdemes kijelölni a kirándulásra (esetleg az őszi lombhullatás nyújtotta szeptemberi színáradatot), de aki a legnagyobb zimankóban jár arrafelé, annak egészen különleges jeges élményben lehet része: a téli álmot alvó parkban befagyott vízesések és embernagyságú jégcsapok hívogatnak a közös fotóra.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár