https://www.life.hu/news/20190630-a-szelfizes-otszor-annyi-halalos-aldozatot-szed-mint-a-capatamadas.html

Ötször annyi halálos áldozatot szed a világon tíz éve elterjedt szelfizés, mint a cápatámadás, és évente egyre többen halnak meg, amikor okostelefonjukkal önmagukról készítenek felvételeket egy indiai kutatás szerint.

A Journal of Family Medicine and Primary Care című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek kimutatták, hogy 2011 októbere és 2017 novembere kötött 259 ember vesztette életét világszerte szelfizés miatt, ugyanezen időszakban 50-en haltak meg cápatámadásban. Bár a nők jóval több szelfit készítenek, mégis a férfiakat éri több szerencsétlenség. A szelfizés közben meghaltak háromnegyede férfi, fiatal, és túlzott kockázatot vállalva halt meg, vízbe fulladt, közlekedési balesetet szenvedett, leesett valahonnan, megégett, vagy fegyver oltotta ki az életét.
A legtöbb, szelfizés miatt bekövetkezett haláleset – 159 – Indiában történt, ahol 800 millió mobiltelefon van. Utána következik Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán.
Indiában szelfimentes övezeteket hoznak létre, Mumbaiban már 16 létesült. A dél-ázsiai országban tavaly egyetlen esetben 48 ember sérült meg egy égő pékség előtti szelfizés közben, hiába próbálták meg őket elterelni a tűzoltók.

Oroszországban 16 halálos áldozatot regisztráltak ugyanebben az időszakban, többségük ultramodern építményekről zuhant le, de volt, aki pisztoly kioldása vagy akna megtapogatása közben vesztette életét. 2015-ben az orosz rendőrség már kiadott egy útmutatót a szelfizés veszélytelen módjairól, “Egy tökös szelfi az életedbe kerülhet” mottóval.
Az Egyesült Államokban a 14 haláleset többségét fegyverhasználat okozta. A Grand Canyon Nemzeti Park szintén veszélyes hely, turisták zuhannak le a szikláiról szelfizés közben.
Horvátországban a hegyi mentők a Twitteren kérik a turistákat, hogy ne készítsenek veszélyes helyeken szelfiket, miután a Plitvicei-tavaknál egy kanadai férfi 75 métert zuhant egy szikláról, szerencsére csodálatos módon életben maradt.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár