https://www.termalfurdo.hu/utitars/a-legkozelebbi-tengerparti-varosok-ahol-szeptemberben-is-csobbanhatunk-6800

Ha szeretnénk hosszabbra nyújtani a nyaralás örömeit, vagy csak most jutunk le a tengerpartra, választhatunk, hogy a szlovén, az olasz, vagy a horvát Adriát vesszük célba. Az alábbi városokban hangulatos sétát tehetünk az óvárosokban, elegáns és fényűző paloták mellett, vagy érintetlen strandokon csobbanhatunk még szeptemberben is.

Szlovénia

Egy kis szigetre épült Piran óvárosa, ahol a Szent György templom csúcsa tornyosul a tenger fölé. Szűk utcáin a barokk-reneszánsz stílusú épületek között sétálgathatunk, jachtot bérelhetünk, fürödhetünk több strandján is. Igazán olaszos hangulat kerít hatalmába minket, ugyanis a városka 500 éven keresztül a Velencei Köztársasághoz tartozott. A kikötő mellett végig sétálva jutunk a hatalmas Fő térre, onnan pedig meg se álljunk a várfalig, ahonnan letekintve gyönyörű panoráma tárul elénk.
Pár km távolságra az ország legelegánsabb tengerparti üdülőhelyére, Portorozba utazhatunk, melynek főutcáján gyönyörű pálmafákkal szegélyezett hotelek mellett sétálgathatunk, több km hosszúságú strandon fürdőzhetünk.
Egy ugyancsak régi mediterrán városnak számít még Izola, melynek kavicsos strandján a kicsik és nagyok is megtalálják a kedvükre való lehetőségeket, vízi sportokat próbálhatnak ki, megkóstolhatják a szlovén konyhát, és csobbanhatnak az Adriai-tengerben.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 50 perc

Horvátország

A magyarok körében az egyik legnépszerűbb horvát nyaralóhelynek számít Crikvenica, ahova nem várost nézni, hanem főleg fürdőzni érkeznek a strandolók. Lassan mélyülő partja és kristálytiszta levegője miatt a gyerekes családok kedvence, pálmafás parti sétánya mentén szép parkok, kávéházak, és üzletek találhatóak, esti fényekben gyönyörű látványt nyújtanak. Ingyenes, fizetős, kutyás, homokos és kavicsos strandok váltják egymást, a vízi sportolási lehetőségek száma határtalan.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 10 perc
Széltől védett öbölben, kedves és vendégszerető nyugalomban lehet részünk, ha Selcét választjuk, közel Crikvenicához. 2002-ben Selce nyerte el a Kék virág díjat, mely a legszebb horvátországi tengerparti városnak jár. Apró kavicsos, homokos strandok, csodaszép kikötői sétány, bérelhetünk napernyőt és ágyakat, van lassan mélyülő és úszni tudóknak megfelelő partszakasz. A legtöbb strandot ingyen használhatjuk.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 10 perc
Az ikonikus 1430 méter hosszú Krk-híd köti össze a Krk-szigetet a szárazfölddel, kezdjük az utat Krk városában, látogassuk meg a középkori várat, sétáljunk egy kellemeset a helyi sétányon, vagy a várfal irányában haladjunk tovább és csobbanjunk egyet az öböl mélyén elhelyezkedő Drazica strandon. Ha van időnk, hogy körbejárjuk a szigetet, keressük még fel a festői szépségű Vribnik városát, mely hasonlít egy toszkán falura, innen csodálatos panoráma nyílik a tengerre. A déli oldalon hatalmas sziklafalak által védett, öbölben helyezkedik el Baska városa, ahol számos tengerparti bárt, és több strandot találunk. Ha homokos partot keresünk, a sziget keleti oldalán lévő Soline településig kell utaznunk, melynek partján gyógyiszapot is magunkra kenhetünk.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 30 perc
Opatija az egyik legelőkelőbb horvát város. Ha végigsétálunk a parton, mindenhol fényűző, szecessziós stílusú palotákat pillanthatunk meg. Itt húzódik Slatina, vagyis Opatija városi betonozott strandja, ahol lépcsőn tudunk bemenni a vízbe, de ha picikkel érkezünk, nekik is találhatunk lassan mélyülő homokos partokat, illetve egy vízi ugrálóvárat.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 8 perc
Horvátország legolaszosabb hangulatú városa Rovinj, meredek macskaköves utcáival, bájos piactereivel, velencei stílusú házaival az Adriai-tenger partján egy igazi képeslapként jelenik meg a szemünk előtt. A dombról, és a templom harangtornyából egész Rovinjra rálátni, felülről szemlélhetők a mediterrán házak, a csodás kikötő és tengerpart. Ha már elfáradtunk és leizzadtunk a város felfedezésében, a város déli oldalán a sziklákról ugorhatunk be az Adriai-tengerbe. Fél órás sétára az óvárostól már jóval több strand közül választhatunk.
Távolság Budapesttől autóval: 6 óra

Olaszország

Caorle festői üdülőhely az Adriai-tenger északi partvidékén, mely egy romantikus és színes város, szűk sikátorokkal és pasztellszínű középkori házakkal. A város jelképe a St. Stefano dómhoz tartozó, 48 méter magas harangtorony, melyet már messziről is láthatunk. Homokos, sekély vizű strandjain a gyerekek is bátran csobbanhatnak, de érdemes részt vennünk egy hajókiránduláson is a lagúnák között.
Távolság Budapesttől autóval: 6 óra 40 perc
Grado az Adriai-tenger egyik ékköve, egy csodálatos lagúnavidék, igazi autentikus olasz városka, hangulatos kikötőkkel és templomokkal, és egy hosszú homokos stranddal marasztalja a látogatókat szeptemberben is.
Távolság Budapesttől autóval: 6 óra
Nem tudjuk eldönteni, hogy hajókáznánk vagy fürdenénk az olasz tengerparton? Trieszt hatalmas kikötőjéből naponta indulnak sétahajók, de a város több pontján is felvehetjük a fürdőruhát, ha csobbanni támad kedvünk. Sétáljunk végig a híres Corso-n, látogassuk meg a fehér márványból készült Miramare-kastélyt, vagy üljünk be egy hangulatos kávézóba a Fő téren.
Távolság Budapesttől autóval: 5 óra 30 perc

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár