http://elle.hu/utazas/2019/05/28/5-tokeletes-vakacios-helyszin-juniusra/

Te vajon melyik embertípusba tartozol? Azok közé, akik leginkább augusztusban szeretnek nyaralni menni, Európa nagy részével együtt, vagy azok közé, akik mindent megtesznek, hogy legalább 1-2 héttel elkerüljék a főszezont?

Az utóbbi megoldásnak megvannak a maga hátrányai és előnyei: találhatunk meleget és elhagyatott tengerpartot októberben, ugyanakkor, ha novemberben akarunk megnézni egy várost, számolnunk kell vele, hogy délután 6-kor a legtöbb helyen a kontinensünkön már töksötét van.

Ám a június ideális időszaknak tűnik. A tengerparti térségekben majdnem ugyanakkora az esély a jó időre, mint júliusban, de kevesebben vannak és elkerülhetjük a sorban állást a látványosságoknál. A vakáció utáni depresszióval sem kell számolnunk, hiszen ha júniusban elutazunk néhány napra, még ott az egész nyár előttünk, hogy újra elinduljunk! Mutatjuk, szerintünk hová érdemes gyorsan egy kiruccanást tervezned!

Szlovénia

Ha eddig nem tudtad, milyen gyönyörű tájak tagolják Szlovéniát, egy igazi csiszolatlan gyémántot hagytál figyelmen kívül. Kirándulj a Triglav Nemzeti Parkban, próbáld ki a sziklamászást Mišja Peč-ben, raftingolj a Soca folyón vagy járd be a Postonja barlangot vonattal.

A Bledi-tó eredetileg gleccsertó, és sokan Instagramra kívánkozó szépsége miatt látogatnak el Szlovéniába. Felfrissítő élmény benne fürdeni, csak meg kell találnunk az erre alkalmas füves területeket. Elhajózhatunk a tó közepén található szigetre is egy pletnában, a tradicionális szlovén csónakban.

Csak néhány kilométerre a tótól található a Vintgar szurdok, aminél aligha találni szebb kirándulóhelyszínt a régióban. Ha már itt vagy, látogass el a Predjamai barlangvárba, és Piranba, a tengerparti városba, ami egy mini Velencéhez hasonlít.

Dubrovnik és a dalmát szigetek

A horvátországi várost az Adria gyöngyének is szokták nevezni, ráadásul egy csomó Trónok Harca jelenetet forgattak ott. A legjobb, ha egyszerűen csak andalgunk girbe-gurba utcáin és élvezzük e jelent. A város falai mentén két kilométernyi történelem olyan megállókkal, mint a Lovrijenac erőd és a Minceta torony. Naplementére menjünk fel felvonóval a Srd hegyre, és élvezzük innen a narancsszínű tetők és a kék Adriai-tenger kontrasztját.

Remek borok, ízletes tengeri fogások és vad tengerpartok: a következő állomás a dalmát szigetek. Dubrovnik szomszédságában található Lokrum, mely vad szikláiról és dús növényzetéről ismert. Mljet egy kicsit távolabbi és nagyobb oázis, az itteni biciklitúrák és autentikus falvak teljesen beszippantják az embert, míg Sipanon a történelmi utcácskák és a nyugalom teljesen rabul ejt.

Szentpétervár

Június második hetétől július elejéig Szenpétervár éjszaka is szinte nappali fényben úszik a fehér éjszakának köszönhetően, és az ég kék és narancs színekben pompázik. A végtelen napokon elmerülhetünk a város kultúrájában, mely kolossziális palotáiban, múzeumaiban, operaházaiban, balett- és zenei előadásain igen magas színvonalon mutatkozik meg, késő éjszakába nyúlóan. Mindemellett ne hagyjuk ki a felvonóhidak nyitásának látványát a Néva folyóról érkező hatalmas hajók számára.

A rengeteg kulturális élményből alig fogsz tudni választani, de mindenképp látogass el az Hermitage-ba, amely az egyik legfontosabb múzeum az egész Földön, és a gyönyörű Téli Palotában található. A Vérző Megváltó Temploma hagymakupoláival és színes mozaik borításával csalogat. A Nyári kert , Peterhof szökőkútjai, a Péter-Pál erőd… a tervekből sosem fogsz kifogyni!

Normandia

Hogy a legtöbbet hozzuk ki az utazásból, azt javasoljuk, egy „road trip” keretében látogass el Mont Saint-Michelre, a szigetre, ami Britannia és Normandia határát jelöli. A város az ár-apály játékáról híres, izgalmas lábon átkelni oda és meglátogatni legnagyobb ékét, a katedrálist.

Ha Normandia belseje felé vesszük az irányt, mindenképp nézzük meg Rouen tornyokkal, templomokkal és díszes homlokzatokkal ékes utcáit. Aztán ne hagyjuk ki Claude Monet kertjét Givernyben, ahol a vízi liliomok és rózsák uralkodnak.

Az északi partra visszatérve a következő állomás Honfleur lehet, a város, melynek festői házai Koppenhágára emlékeztetnek. És ha még mindig van időd, Etretat meredek szikláiról elkészítheted a tökéletes búcsúképeket.

Szardínia

Számunkra kevés pihenési lehetőség vonzóbb, mint hogy Itália második legnagyobb szigetén, egy elhagyatott tengerparton ejtőzzünk. Az élénk kék víz és a fehér homok adott Szardínián, mellettük pedig természetes barlangok és sziklás meredélyek teszik változatossá a tájat.

A sziget egyik csücskétől a másikig három és fél órás autóút vezet, és jó kis rodeózás eljutni Algheróba, a katalán gyökerű történelmi városkába a nyugati parton. Délen találjuk a fővárost, Cagliarit, amelyet nem szabad lebecsülni: olcsó, jó az atmoszférája, csodás az étel, és az egészben van egy finom dekadencia.

Habár az egész szigeten találunk csodás partokat, a Costa Esmeralda mindennek az epicentruma: a luxus, a kikötők és az öblöcskék otthona.

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben...

COOKIE-szabályzat

Más cégekhez hasonlóan weboldalainkon mi is használunk cookie-kat. Ezeket arra használjuk, hogy tudjuk, járt-e már korábban honlapunkon, és amennyiben igen, akkor milyen oldalakat nézett meg, és ezek alapján mely szolgáltatásaink érdeklik leginkább. Megnyugtatjuk, hogy személy szerint nem tudunk és nem is szándékozunk ezen információk alapján beazonosítani. Van lehetősége ezeket a cookie-kat a böngésző beállításain keresztül visszautasítani, azonban így nem tudjuk garantálni, hogy honlapunk minden szolgáltatását megfelelően tud majd használni.

1. Mik azok a cookie-k (sütik)?
Ha egy weboldalra látogat, az adott honlap a számítógépén vagy mobilján illetve tabletén kis szövegfájlokat tárol el. Ennek segítségével tudja megjegyeztetni egy bizonyos ideig például a felhasználónevét, hogy ne kelljen mindig újra beírnia. Több hasonló kényelmi szolgáltatás működésének feltétele, hogy engedélyezze a cookie-k használatát. A cookie-kat vagy a cookie-k használatával gyűjtött adatait harmadik fél számára nem adjuk el, valamint nem használjuk az azonosítására.

2. Mire használjuk a cookie-kat?
honlapunk a cookie-k segítségével tartja nyilván
•a megjelenítési beállításait, mint például a betűméret beállításokat
•a böngésző típusa és verziója, operációs rendszer, hivatkozó URL-cím (korábban megtekintett webhely), a hozzáféréshez használt számítógép IP-címe, valamint a látogatása dátuma és időpontja
•válaszolt-e valamely aktuális szavazás kérdőívünkre
•a látogatottság és felhasználói viselkedés mintáit, ami lehetővé teszi weboldalunk és szolgáltatásaink fejlesztését

Ezeket az adatokat kizárólag belső és statisztikai célokból rögzítjük.

Honlapunk a következő kétfajta cookie-t használhatja:
•Átmeneti (session) cookie: ezek az ideiglenes adatok a böngészése végéig kerülnek csak tárolásra a cookie file-ban. Ezek elengedhetetlenek a honlapunkkal kapcsolatos egyes funkciók megfelelő működéséhez.
•Állandó (persistent) cookie: Ezek az adatok hosszabb ideig vannak tárolva a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama a böngészőjében alkalmazott beállítástól függ. Az állandó cookie-k lehetővé teszik, hogy a következő látogatásakor a kiszolgáló felismerje. Nem a neve, hanem a számítógépe „címkéje” alapján.

Harmadik féltől kapott cookie-k:
– Google Analytics
_utma; _utmb; _utmv; _utmz; _utmx: Ezek a cookie-k név nélküli adatokat gyűjtenek arról, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat, hogy ennek alapján javítani tudjuk annak használhatóságát. További információ: www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

– Facebook.com
datr; lsd; reg_ext_ref; reg_fb_gate; reg_fb_ref; wd: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Facebook közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– Twitter.com
__utma; __utmb; __utmc; __utmv; __utmz; _twitter_sess; external_referer; guest_id; k; original_referer: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Twitter közösségi oldalon. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

– accounts.google.com
GALX; GAPS; GoogleAccountsLocale_session: Weboldalunk tartalmát megoszthatja a barátaival a Google közösségi oldalán. Ez a szolgáltatás olyan cookie-kat hagyhat a számítógépeden, amelyek felett nincs ellenőrzésünk.

Bezár